Caroline Hemingway

Caroline Hemingway

Külső

Magasságom nem haladja meg a 173 centit, így hát nem mondhatom azt, hogy alacsony vagyok, de azt sem, hogy égimeszelő. Maradjunk annyiban, hogy termetem normális. Testalkatom feszes és karcsú, mázlistának nevezhetem magam abból a szempontból, hogy sosem kellett túlsúllyal küzdenem. Testi adottságaim szépen gömbölyödnek, egyik sem túl nagy vagy kicsi, inkább normálisak, a testemhez illő méretűek. Ovális arcomat eredetileg hullámos, kalászként aranyló szőke, selymes haj keretezi, mely a lapockámig ér. Általában kiengedve és hullámosan hordom, de vannak rosszabb napjaim, amikor az eredeti kinézete mellett döntök. Égkék, mandulavágású szemeimet sűrű, szempillaspiráltól fekete szempillák védik, felettük a szépen ívelt szemöldököm helyezkedik. Mindig figyelek az arcbőröm és ajkaim ápoltságára, az érzéki számat általában vékony réteg szájfény vagy rúzs emeli ki. Öltözködési stílusom csinos, szeretem jól érezni magam a bőrömben. A magasságom miatt nem szorulok magassarkú cipőkre, tehát nem igen látni rajtam olyat. Ez persze nem jelenti azt, hogy képtelen vagyok bennük járni, vagy különleges alkalmakkor nem használom őket. Előnyben részesítem a világos színeket, szeretem a ruhákat és mindent, ami virágmintás, vagy csipkés.

Belső

Imádom a szoros öleléseket és a hosszú, szenvedélyes, gyengéd csókokat. Ha valakit szeretek, azt szívből teszem, és makacsul küzdök érte, még akkor is, amikor mások már rég feladnák, mert kilátástalannak találnák a helyzetet. Egyesek szerint naiv vagyok, mert hiszek abban, hogy a szerelem nem múlik el csak úgy, ahogyan abban is, hogy van olyan, amelyik örökké tart. Képes vagyok remek társat találni a könyvekben, a művészetben, odavagyok a szép festményekért és zenért, illetve a kreatív emberekért. Nem bírom a magányt, ezért szinte mindig igyekszem pótolni azt. A családom nagyon sokat jelent számomra, nem hazugság, ha azt állítják rólam, hogy család és barátcentrikus vagyok. Nem szeretem a vitákat, utálom, hogy egyesek képesek ok nélkül megbántani másokat, rosszul viselem az igazságtalanságot. Természetem nyugodt, azonban ez nem jelenti azt, hogy egy szórakozóhelyen vagy egy buliban nem tudnám elengedni magam. Mint minden fiatal, én is tisztában vagyok azzal, mit jelent a szórakozás, azonban a fokozására használt italokat sosem viszem túlzásba, ugyanis úgy vélem, hogy nem szép, ha egy lány nem tud magáról. Együtt érző személynek tartom magam, szeretek segíteni és rosszul esik, ha a szeretetteim szenvednek. Olyakor késztetést érzek arra, hogy felvidítsam őket, így gyakran azzal kell leállítanom magam, hogy ugyan nem lehet mindenki mindig felhőtlenül boldog, néha a szomorúság is hasznos lehet. A nehezebb pillanatokban igyekszek támaszt nyújtani azoknak, akiket szeretek, ha úgy látom, szükségük van rá. Sokan úgy tartják, néha kicsit szeleburdi vagyok, bohókás és megőriztem a gyermeki, bájos bájamat.  Szeretem, ha mosolyt csalhatok az emberek arcára, és azt is, ha minden rendben van körülöttem.

Előtörténet

Egy erős kéz gyengéden a hasamra csúszik, és szorosan magához ölel. Jólesően felsóhajtok, ajkaimra halvány mosoly kúszik fel. Tenyerem végigsimít a testemet a szeretet börtönébe záró karon, majd a kézfejéhez érve ujjaim az övéé között helyezkednek el, hogy aztán a markomba zárhassam azt.  Érzem, ahogy a mögöttem alvó férfi izmos mellkasa a hátamnak simul, és mintha a szívverését is érzékelném. Egyenletes légzése, szuszogása megnyugtat, ennek következtében egy nagy korty levegőt veszek. Agytekervényeim előhívják az arcáról memorizált képeket, ábrázata feltűnik a szemeim előtt, igéző kék íriszei bilincsbe verik a tekintetemet. Mindig is szerettem elveszni a gyönyörű szivárványhártyákban, és gyakran igyekeztem kitalálni, hogy vajon mire gondolhat a tulajdonosuk.
- Anthony… - halkan, alig hallgatóan suttogom, amikor szemeim előtt a férfi arc ajkai csibész mosolyba húzódnak. Pár másodperce telik, mire a kiejtett név eljut az agyamig. Ennek következtében a szemhéjaim felpattannak. Reflexszerűen hátrafordulok, szívem őrült tempóban zakatol és az egész testem remeg. Ijedten Josh arcára pillantok, és amikor azt konstatálom, hogy továbbra is alszik, kifújom a tüdőmbe szorult levegőt. Összepréselem az ajkaimat, és gyorsan pislogok párat, ugyanis úgy érzem, csípni kezdenek a szemeim. Gyengéden végigsimítok az arcán, és bár nem állt szándékomba felébreszteni, sikerült. Keze az arcát simító kézfejre irányul, majd megfogja azt és gyengéd csókot nyom rá. Kinyitja szemeit és mosolyogva rám pillant.
- Minden oké? – kérdi, amikor észreveszi, hogy ébren vagyok. Nem válaszolok neki, csak bólogatok párat. Erre ő ismét elmosolyodik, ajkait a homlokomhoz tapasztja, majd közelebb húz magához és átölel. A nyakához közel helyezem a fejemet, érzem az illatát, azonban ez nem nyugtat meg, ugyanis egy másik - sokkal erősebb, ám de távolibb is - elnyomja. Kézfejemet a mellkasára teszem, és bár fáradt vagyok, nem merem becsukni a szememet. Attól tartok, hogy ismét Őt látom majd, újból vele fogok álmodni, és nem szeretném. A seb, melyet a kapcsolatunk befejezése okozott még nem forrt össze, még friss és fájó, plusz olyan dolgokra késztet, amik nem helyesek. Példának okáért itt van a Josh-sal való kapcsolatom. Csupán azért nem mondtam nemet, mert abban hittem, hogy sokkal könnyebb lesz felejteni, ha van valaki, aki segít. Tévedtem, és most iszonyatos kínoz a bűntudatom, ugyanis nem csak magamnak, de egy rendes srácnak is hazudok azzal kapcsolatban, hogy minden rendben van körülöttem, körülöttünk, köztünk. Színészkedni minden nő tud, azonban fogalmam sincs, hogy meddig leszek képes így élni. Tudom, hogy meg kell tanulnom felejteni és tovább lépni, de egyelőre képtelen vagyok…
Teszek egy próbát arra, hogy ismét álomba merüljek, ugyanis tisztában vagyok azzal, hogyha fáradtan próbálok rendezni egy problémát, akkor csak kínzom magam, mert képtelen vagyok értelmes megoldást találni. Remélem, a holnap jobbat hoz, mint a tegnap.

Candice Accola ~ 20 ~ Divattervező  ~ N.