Kimberly & Richard - Kísért a múlt

Tanárok

Kimi & Rick

- Elnézést kisasszony, esetleg tudok segíteni valamiben? - A következő órámig van még legalább húsz percem, mégis némi csendre és nyugalomra vágytam és mi lehetne csendesebb egy előadóteremnél, ahová jellemzően egyetlen hallgató sem téved be az óra kezdete előtt, így talán lesz még néhány szabad percem gondolkodni, töprengeni. Egy kávé most kifejezetten jól tudna esni, csak most már nem fér bele az időmbe. De hamarjában meg is feledkeztem a kávéról, amint megpillantottam a terem előtt várakozó rendkívül vonzó csinos hölgyet. Nem rémlik, hogy fel lenne iratkozva az órámra, viszont esküdni mernék, hogy találkoztunk már. Most pedig eléggé úgy fest, mint aki várakozik valamire, valakire. A folyosón egyelőre egy árva lélek sincs rajtunk kívül. Pillanatnyilag, de lassacskán azért majd kezdenek szállingózni a hallgatót. Némelyek, hogy az első sorban tudjanak helyet foglalni, egyesek, hogy az utolsóban. De engem ez végül is nem kell, hogy érdekeljen. Én csak előadok, senkinek sem vagyok a bébicsősze, hogy könyörögjek, hogy rám figyeljen. Ez itt egy egyetem, nem pedig az óvoda. De halljuk inkább miben lehetek a segítéségre a bájos hölgynek, aki mindeddig háttal állt nekem.
- Keres valakit vagy engem várt? - Tettem fel az újabb kérdésemet, ahogy közelebb értem hozzá. Megmagyarázhatatlanul különös érzés kerített a hatalmába, amiről próbáltam nem tudomást venni vagyis gyorsan elhessegettem a gondolatot, hogy rá tudjak figyelni. Nos, ha az órámra járna, akkor arról bizonyára lenne egy összeállított órarendje az összes időponttal és nem pocsékolná az idejét óra előtt húsz perccel a terem előtt, hanem ha jól sejtem éppen egy jó adag koffeinért állna sorban... véletlenségből egyszer rám is gondolhatna valaki elvégre nem nekik kell megszenvedniük velem, hanem pontosan fordítva és ez olykor meglehetősen idegölő egy feladat, még úgy is, hogy szeretem a munkámat. Sőt, az utóbbi időben sokkal jobban és felszabadultabban érzem magam itt az egyetemen, mint amikor hazamegyek Wendyhez... Wendyhez, akihez lassan már semmi sem köt.

Irodalom

Rick & Kim

Such a long time...

Imádom a briliáns ötleteimet, melyek következtében a legjobb helyekre kerülök be. Nézzenek csak rám az emberek most is merre vagyok.
Egy egyetemen tengetem a napjaimat, egy elég elismert helyen, tehát megint jól választottam. Viszont az fáj, hogy a legjobb barátnőm nem örült a választásomnak és szerény véleménye szerint azért váltottam, hogy közelebb legyek az egykori szerelmemhez. Badarság, semmit sem jelent nekem, legalábbis ezt mondom neki, magamnak, mindenkinek.
Elégedetten pattantak ki a szemeim, a hajam tökéletes loknikban omlott a vállamra, semmi jele nem volt az elalvásnak. Mosoly kúszott arcomra, ahogy eszembe jutott ma lesz az első közös órám a kedvenc tanárommal. Ugyanezzel a vigyorral az arcomon kezdtem el készülődni, majd a szokásos előkelő ám nagyon vonzó ruházatomat felvéve indulok meg az óráimra.
Viszonylag gyorsan teltek eddig, de ahogy egyre közelebb értem annál jobban kezdtem el izgulni. 5 év óta először fogom látni, a szívem a torkomba dobog és nem tudom képes leszek e véghezvinni ezt. Hogyne menne? Hiszen Kimberly Stone vagyok, a túlélő. Semmi sem tehet el a lábamról.
Fél órával a kezdés előtt már a terem előtt állok abban reménykedve, hogy hamarosan feltárják a kapukat a belépésre. Korai érkezésem oka pedig igen egyszerű: a meglepetés erejével szeretnék élni, mert több száz diák között nem venne észre.
Mielőtt megérkeznék kitérőt teszek a büfénél és kávét kérek, de nem csak magamnak, hanem a kedves tanár úrnak is. Reményeim szerint még mindig ugyanúgy issza a kávéját, ezt egy életre megtanultam. Az álldogálás hamar meghozza a gyümölcsét, ismerős hang üti meg a fülemet kérdéssel bombáz, de nem fordulok meg, nem válaszolok várom, hogy közelebb érjen. Majd utána hozom rá a szívbajt. Mikor elég közelről hallottam a hangját megfordultam, vigyorral az arcomon és megszólaltam.
- Magát vártam kedves Tanárúr, azt hittem már nem ér ide. Mindig ilyen sokáig váratja a buzgó diákjait? – kérdőn pillantok rá de még mindig huncut mosoly húzódik arcomon. Közelebb lépek hozzá, hogy bizonyosodjon meg nem képzelődik, tényleg itt állok vele szembe.
- Hoztam magának kávét. Egy cukorral issza, ha emlékeim nem csalnak, márpedig nem szoktak játszadozni. – felé nyújtom a poharamat, majd a sajátomba kortyolok. – Miért ilyen meglepett? Talán nem számított rám? – egyre nagyobb a vigyor az arcomon, egyre kényelmesebben érzem magam a nyeregben. Közben érzések százai rohangálnak bennem, feltéptek néhány lezártnak hitt lakatot és ez most furán érint.

Tanárok

Kimi & Rick

- Kimberly... Fogalmam sincs mire célzol. Én egyetlen buzgó hallgatómat sem látom még a színen, különben is van még húsz perc. Szóval, bármit is akarsz fogd rövidre, mert órát kell tartanom. - Elég nehéz úgy lepleznem meglepettségemet, hogy abban a pillanatban hogy megfordult azt hittem leesik az állam. Mégis próbáltam nyugodt maradni és természetesen viselkedni, mintha mi sem történt volna. Határozottan és kimérten. Bár egy-egy tekintet mindig nagyon árulkodó tud lenni. Én viszont most kifejezetten örülnék neki, ha az enyém segítene megtartani a titkomat, nem pedig kiakadna. Megváltozott... Na igen, felnőtt. De mindig van ami nem változik, az pedig a múlt.
- Te annál is inkább. Köszönöm. Igazán figyelmes, de nem kellett volna. - Tettem hozzá nyersen. Azért ha már felém nyújtotta elvettem tőle a poharat a kávéval, ami most mégsem fog olyan jól esni, mint gondoltam. Nem kimondottan tőle vártam volna. Tőle legfeljebb annyit vártam volna, hogy soha többé nem bukkan fel az életembe. Bevallom ezzel egy kicsit összezavart, de gondolom csakis azért jött, hogy lássa elérte, amit akart. Nos, a jegygyűrűmet még mindig hordom, ha még nem vette volna észre. Tehát még nem dőlt össze teljes mértékben a kártyavár. Én adtam fel az érte való küzdelmet. Számomra minden egyértelművé vált azzal, hogy a feleségem nem bízott meg bennem annyira, hogy kérdések nélkül, szavak nélkül is elhiggye, hogy az előttem álló lány vagyis most már nő hazudik. Nem értettem... Most sem, de nem várok magyarázatot. Semmit sem.
- Bevallom nem. Arra számítottam, hogy már soha többé nem kell látnom, hogy elérted, amit akartál és tovább álltál. Mi dolgod itt? - Próbálod mindvégig rideg maradni, de akárhogy is, ha ránézek már nem azt a kislányt látom, mint évekkel ez előtt, hanem egy csinos felnőtt nőt, aki elképzelésem sincs miért, de taccsra vágta az életemet kezdve a állásommal, folytatva a családommal. Nem úgy tűnik, mint aki szenvedne és gondolom a bűntudat sem gyötri. Egész biztosan nem ezért van itt. Én viszont még nem tettem túl magam rajta... Csak egy gyerek volt még. Őszintén nem tudom mit látott bennünk akkor, de az most is hasonlóképp teljes képtelenség.
- Remélem megkapod, amiért jöttél és elmész. - Tulajdonképpen nem is az érdekel, hogy miért van itt, sokkal inkább az, hogy mikor fog elmenni. Egyáltalán nem látom annak értelmét, hogy feltépjük a régi sebeket. Erőteljesen próbálom kerülni a tekintetét, ami talán túlságosan is erőltetett, így talán neki is feltűnt már, de nekem nincs mit mondanom a számára.

Irodalom

Rick & Kim

Such a long time...

-Tisztában vagyok azzal mi a feladatod Richard, vagy szólítsalak inkább Tanár úrnak? Hogy szereted? Vagy miként engeded meg a diákjaidnak a megszólítást? – szemöldököm a magasba szökik, de arcomon még mindig ugyanaz a vigyor ül. Szinte levakarhatatlan ábrázatomról és ez így van rendjén, jó helyen van az ott ahol van.
Remélem a kis utalásaimról leesik neki a dolog, miszerint sokat fog engem látni az elkövetkezendő években hiszen míg le nem diplomázom semmi sem állíthat meg attól, hogy az Ő órájára járjak. Még egy bírói végzés sem, s ebben a percben lehet mániákusnak hívni de én jobban szeretem a szerelmes megnevezést vagy a zseniét hiszen az őrültet csak egy hajszál választja el tőle, semmi több.
- Akkor vissza is vihetem, biztos akad majd valaki az órádon akinek szüksége lesz egy jó kávéra nehogy belealudjon. – újabb célzás, egy újabb pillanat, hogy leessen neki a diák szerep.
A történelem hiába van leírva, hiába ismeri nagyjából mindenki mégis megismétlődik, akkor miért lenne ez másképp a mi esetünkben? Ugyanaz a felállás mint pár évvel ezelőtt: én a diákja leszek, ő pedig a tanárom, de ez akkor sem érdekelt, miért érdekelne pont most? Nem fog, viszont a remény hal meg utoljára így csak szorítani tudok abban, hogy ne legyen még mindig házas. Vagy legyen inkább félúton a válás előtt, nekem az is tökéletesen megfelel.
- Kedvesem, még mindig nem találtad ki miért vagyok itt? Szeretnéd, ha visszajönnék később, mondjuk az órád végén? De, hogy ne mondd milyen engedetlen lány vagyok elárulom: a diákod vagyok, újból. – most adtam meg neki a kegyelemdöfést, vagy a hátbatámadást? Döntse el ő melyik esik neki rosszabbul, az biztos én remekül fogok szórakozni a következő napokban, években.
Alig várom az első órát, olyan közel fogok ülni hozzá, hogy az már- már zavarba ejtő lesz. Megjegyzéseket is imádok tenni, ahogy kérdésekkel bombázni a tanáraimat, ez alól még ő sem kivétel, sőt.
- Attól függ, szeretnéd tudni miért jöttem? – felpillantok rá és láthatja a tekintetembe, hogy nem fogok egyhamar elmenni és igazat mondok neki. – Érted jöttem Rick, és addig nem megyek el míg helyre nem hoztuk ezt az egészet. – lenézek a kezére és meglátom rajta a jegygyűrűt, elhúzom a szám és nem állom meg, muszáj rákérdeznem. – Még mindig együtt vagy Wendyvel? Sikerült túltennie magát azon, hogy megcsaltad? – kíváncsiság és kis gúny is keveredik a hangomban. Sosem szerettem a feleségét, és megmondom az igazat nem tetszik nekem az, hogy még mindig együtt van vele. Velem kéne lenni, nem pedig azzal a…

Tanárok

Kimi & Rick

- Miket hordasz itt össze? Te nem vagy a diákom, bár soha nem is lettél volna. - De mint tudjuk ez nem egy újrajátszható történet. Számtalanszor végiggondoltam az egészet, de még egyszer sem sikerült ráeszmélnem, hogy mégis hol ronthattam el ennyire. Én soha semmi jelét sem adtam közöttünk lévő vonzalomnak, de az nyilvánvaló, hogy Kim ennek ellenére is képes volt sokkal többet a dolgok mögé látni, mint amennyi valójában volt. Akkor sem értettem. Olyan hihetetlennek tűnt mindaz, amik akkor nagyon is valóságos és megtörtént. Viszont most sem értem mi keresnivalója van itt, egyáltalán miről beszél? Mégis miért kellene...? Na nem! Ezt nem teheti meg velem, még egyszer nem! Egyszer már sikerült mindent elvennie tőlem, még egyszer nem fogom megengedni!
- Kérlek csak fordíts hátat és sétálj ki az életemből. Ha szerinted egy kicsivel is többet és jobbat érdemelnék, akkor elmész és nem jössz vissza. - Mond, hogy ez nem igaz, kérlek... Valahogy így folytattam volna, azt hiszem. De ezt már nem bírtam kimondani. Pontosan ugyanazt érzem, mint akkor, csak most minden sokkal lassabban fog megtörténni. Látni majdnem minden egyes nap és emlékezni arra hogyan hullott darabjaira minden. A különbség csak annyi, hogy akkor még bíztam, most pedig egyedül vagyok és nincs már mit igazán elveszítenem az önuralmamon kívül.
- Hogy mi...? Kimberly, kettőnk között nincs mit helyrehozni. Tudod miért? Mert közöttünk soha nem is volt semmi. Így ha tényleg csak emiatt vagy itt, akkor ne fecséreld tovább az idődet, kár lenne. - Tisztában vagyok vele, hogy nem fog elmenni, ahogy feladni sem, hogy megkeserítse az életemet. Csak azért, hogy láthassa mire vitte a kis hazugságával nem keresett volna meg. De ha mégis nem kellett volna ide jönnie, feliratkoznia az órámra. De nekem észre kellett volna vennem, látnom kellett volna, hogy Kimberly lassan, de biztosan átlép egy bizonyos határt, de annyira a gyermeket, a kislányt láttam még benne, hogy nem vettem eléggé a komolyan és a probléma végól túlnőtt rajtam.
- Mindketten tudjuk, hogy nem csaltam meg. Soha egy újjal sem értem úgy hozzád, mint nőhöz. De miért is érdekel ez téged? Fájna, ha kiderülne, hogy sikerült mindent megbeszélnünk? - Ami természetesen nincs így, amire valószínűleg elég hamar rá fog jönni. Csöppet sem festek úgy, mintha az életemben minden a legnagyobb rendben lenne. Egy pillanatra én is lepillantottam a jegygyűrűmre. Igazából semmi értelme sincs már annak, hogy még mindig viselem, de mindeddig nem tudtam megválni tőle. Kell valami, ami egyben tart.

Irodalom

Rick & Kim

Such a long time...

-Talán jobban meg kellene nézned kik járnak az órádra. Vagy figyelmesebbnek kéne lenned. – elmosolyodtam, s hazudnék ha azt mondanám nem viselt meg az, amit mondott. Azt kívánja bár sohasem találkoztunk volna… pedig én annyira kedveltem őt s akármennyire próbálom nem tudom elfelejtetni.
Érzem, sőt biztos vagyok abban, hogy nem csak gyerekes képzelgés ez az egész, ő is biztosan érez valamit irántam csak a büszkesége nem engedi megtenni a kellő lépéseket. Ha akarja megteszem én, de ne lökjön el magától hiszen mindketten tudjuk az állást: egymásnak lettünk teremtve, hiába van felesége. Az csak egy álca, egy pótlék a tökéletesség előtt, amit én megtudnék neki adni csak engedje meg… kérem.
Régen tettem rossz dolgokat, gyerekesen manipuláltam az embereket, kihasználtam úgy, hogy nekem pozitívra hozza ki a kártyámat. Ezt a tevékenységemet még most sem hagytam abba, csak már másképp űzöm, keményebb módszereim vannak.
- Mindketten tudjuk Rick, hogy kire van szükséged. Ne tégy úgy, mintha nem szeretnéd annyira, mint én. Ne játszd meg magad előttem… tudom milyen vagy igazából. – fáj, hogy ennyire hideg és távolságtartó velem pedig régen milyen közvetlen is volt a kapcsolatunk.
Biztos vagyok benne sokszor többet képzeltem bele a dolgokba, mint ami valójában volt de egy szerelmes tizenéves hölgyet ki hibáztatna? Nem tehetek róla, hogy a tanárúr elrabolta a szívemet és azóta önkényes módon magánál tartja! Legalább törné össze, taposná szét, hogy fájjon, fájdalmat érezzek de én még arra is képtelen lennék.
Mások átérezték a felesége helyzetét, én nem, mert csak a saját boldogságomra tudtam gondolni. Önző vagyok tudom én, de nézzen valaki a szemembe és mondja azt, hogy a boldogságáért nem lenne képes mindent megtenni. Az már más kérdés milyen eszközökkel, a lényeg a végeredmény: a szerelem.
- Az én időm, azt csinálok vele, amit szeretnék. Ha úgy gondolod nincs közöttünk semmi akkor rosszul hiszed. Másképp miért lennél ennyire frusztrált a közelembe? És nehogy azzal gyere, hogy tönkretettem az életedet, mert ez nincs így. Te is tudod, hogy a házasságotoknak válás lett volna a vége, különben is Wendy hetek óta csalt téged. – fájdalmas az igazság, főleg a csúf, de ha már bűnbakot akar keresni akkor ne csak én legyek az.
A házasságuk amúgy sem lett volna hosszú éltű, Rick nem a megfelelő személyt találta meg magának, nem őt kellett volna elvennie. Nem érdemelték meg egymást.
- Akkor miért láttam a múltkor egy másik férfi társaságában? S nem úgy tűntek, mint akik csak barátok lennének. Rick mikor fogsz végre szembenézni az igazsággal? Egy szívességet tettem neked, lehetőséget egy új életre.

» Kimberly Stone