Zoey Pierce

Zoey Nina Pierce

Külső

Hosszú, eredetileg gesztenyebarna haja van, amit éppen vörösen hord, és gyönyörű, megbabonázó zöldes szemei. A tekintetével irányítani tud, annyira átható, minden apró praktikát bevet arra, hogy észrevegyék, kihangsúlyozza a maga előnyeit, imádja, ha emiatt a figyelem középpontjában van. Átlag magasságot majdnem elérő, átlagos testarányú lány. Kerekedik, ahol kell, formás és jó kondiban van. Kinézetéhez hozzátartozik gazdag arcmimikája, amit nem restell használni, ha olyan üti meg a fülét, amihez nemtetszését, vagy épp ellenkezőleg, tetszését kell kifejeznie. Imádja az ékszerek minden típusú megjelenését. Amióta az eszét tudja, minden alkalommal kapott valamit édesapjától, mikor az elutazott. Ezeket előszeretettel viseli, legyen az fülbevaló, karkötő vagy nyaklánc. Öltözködésében eléggé hangulatember, hiszen szeret egyedi lenni, de nem veti meg a divatot és a szolid eleganciát sem.  Mivel korához képest nem egy égimeszelő, kedveli a magas sarkú cipőket, de azért nem viszi túlzásba ezek viselését. Nem mindig igazodik a helyhez és az alkalomhoz a ruházkodással, szeret azért kilógni a tömegből. Legyen az akár a színek, akár a szokatlan párosítások miatt. Tehát az öltözködése is azt a stílust tükrözi, amit éppen mutatni kíván, olykor kirívó, olykor szolid, de egyedi.

Belső

Külső szemlélő számára annak a tipikus hercegnőnek látszik. Valóban igaz rá, hogy néha naiv és szereti a dolgokat mesevilágbelien elképzelni, de semmi esetre sem az a fellengző úri kisasszony. Nagyon szeret új emberekkel ismerkedni, szereti az emberekben rejlő rejtélyességet feltárni. Imádja a kalandokat és az azokkal járó történéseket. Kiskora óta hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül, ám nem vesztette el hiszékeny, törékeny és kissé sértődékeny énjét. Kellemes társaságnak mondható, vidám és bolondos lélek. Sok mindenben hisz, de leginkább a saját maga erejében. Jóindulatú, békés személyisége van, ami nagyon szerethető. Magához mérten a józan eszét használja általában, bár néha a bolondságai ezen felülkerekednek. Nem a legjobb emberismerő, mert mindenkiben a jót keresi meg, szemet hunyva sokszor a legrosszabb dolgok felett, bár nem hagyja figyelmen kívül, sőt, hivatásában kulcsfontosságú ezek meglátása is, amiben ettől függetlenül nagyon jó. Picit túl optimista és lágyszívű tud lenni néha, de megszedte magát határozottsággal, ami elengedhetetlen a munkájához. De ugye nem minden az első benyomás, ha kell, szúr, mint a skorpió, és vad, mint egy musztáng. Ez utóbbi az elmúlt időben meg is mutatkozott... Nem mindig alakul úgy az élet, hogy az ember hű maradhasson önmagához. Kissé kiszámíthatatlan mit is kapsz belőle, ettől lesz ő különleges, érdekes, egyedi és kissé őrült.

Előtörténet

Csak velem, rólam, Neked? Rendben, de ez mind köztünk kell, maradjon, főleg, ami az ideérkezésemet illeti…
Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mit kellene, elmeséljek pontosan, mert velem sok-sok dolog történik alapvetően. Valahogy a csínyek, a baj és a mókás történések kereszttüzében vagyok állandóan, így vannak érdekes élményeim. Én a legeslegelsőtől kezdenék mesélni, talán így a legtisztább, mi is van most. Vegyes érzelmeim vannak máig azzal kapcsolatban, jó döntéseket hoztam-e, arról nem beszélve, hogy kíváncsi és kotnyeles voltam mindig is, így most is érdekelne, mi lett volna ha. Rosszkor voltam a rossz helyen, nem hibáztathatok mást vajon? Vagy ez volt a nekem szánt jó út? De hogy is volt? Elmesélem szívesen, csak nehéz elkezdeni.

1994. május 1. – Kezdet.
Madárcsicsergés, napsütés, kellemes tavaszi idő. Világra jöttem én. Tündéri, csendes, rendes kisbaba voltam, akit szó szerint annyira kényeztettek el, amennyire csak tudtak. Kézről-kézre jártam, úgy dajkáltak folyamatosan, hogy ha már fél percig egyedül voltam, dünnyögtem, hogy mégis hogy lehet ez? Legalábbis édesanyám mindig így mesélte…
Ez a nap, a családunk számára is különleges volt, hiszen nagyon vártak már engem, kései gyerek voltam, ráadásul az első, azóta az utolsó is, nem mellesleg az első leány. Az összes unokatestvérem, egytől-egyig fiú, köztük nőttem fel, és természetesen mindig lázadtam ellenük, minden erőmmel. De olyan 4 évesen beadtam a derekam és elmentem velük gokartozni, majd később crossmotorozni, amikbe beleszerettem, de nem szeretem reklámozni, mert még nyeregben éreznék magukat.

2000 – Ilyen is kell.
Mintha csak tegnap lett volna, és ezt utálom benne a legjobban. Annyira naiv korszaka az embernek a kisiskolás, de térjünk a lényegre. Ezredforduló juhú! Mindenki úgy várta, mint a megváltást, ráadásul világvégét is jósoltak. Ekkor ismerkedtem össze a játszótéren a volt legjobb barátnőmmel, akivel később az iskolákon át is folyamatosan össze voltunk nőve. Olyanok lettünk, mint a testvérek. Rengeteg időt töltött nálunk, ahogy én is náluk. Volt neki egy nyula, igen, igen, házi tepsifüles, Lillia, akit annyit nyúztunk, hogy csodálom, hogy nem murdelt meg már a legelején. Lényeg, a lényeg, ő lett a legfőbb bizalmasom, rengeteg emlék, tulajdonság, élmény és ismerős köt minket máig össze, néha több is, mint kellene.

2004. május 1. – Szülinapi kívánság.
A tízedik születésnapoooom! El sem hiszem, hogy ez is eljött! Olyan 6 éves lehettem, amikor arra vágytam bárcsak 8 lehetnék, aztán ez a vágyam minden évben egyre nőtt. 8 évesen már ott tartottam, de jó lenne 10 évesnél idősebbnek lenni, mert akkor már olyan nagy lehetnék! Születésnapomra azt kértem, menjünk el egy fotózásra a családdal, ott találkoztunk James bácsival, aki profi fotós és felfedezett engem. Illetve, ahogy ő fogalmazott „talált egy csiszolatlan gyémántot, amivel bőven lenne munka”. Akkor még jót nevettem ezen, aztán pár hét leforgása alatt nagyon komolyra fordult a dolog. Anyu sokat dolgozott és nem volt otthon, így apára hárult, hogy minden eseményre hurcoljon. Egyik ilyen alkalommal nyertük el az egyik magazin Legjobb apja-lánya párosa címét, én onnantól kezdve elválaszthatatlannak éreztem magunkat az apukámmal. Sok-sok felkérés jött folyamatosan, én pedig bátran mosolyogtam a lencsébe minden kattintáskor, úgy, hogy hazamenve tudtam, a barátnőm, anyu és apu is örülnek ennek! ebben az időben kezdtem el ez a pörgős, viháncoló leányzó is lenni, aki megosztja az embereket, de elsőre mindenkinek aranyos.

2008 – Élet.
Lassan tizenöt évesen, anyu szerint borzalmasan makacs, apu szerint egy tündér, aki szeret rosszalkodni. Szerintem meg kerestem a helyemet a világban. Mit ne mondjak, a baráti társaság hamar belevitt a bulizás világába, amiről én naivan azt feltételeztem, nem áll másból, mint egy kis tánc és csevegés. Ám rögtön az elsőben belefutottam Spencerbe, akibe fülig szerelmes lettem. Persze ezt csak a barátaim tudták, na jó, talán anyu is észrevette, de nem nagyon reklámoztam ezt sem, nem szoktam ezeket nagy dobra verni. Persze, mikor újra találkoztunk, alaptermészetemnél fogva szedtem magamra a társaság figyelmét, köztük az övét is. Ezután történt szenteste, hogy még  családi vacsora előtt elkéretőztem egy házibuliba, ahova a legjobb barátnőm is elkísért. Elvesztettem a fejem, meg mellette mást is… én szerettem őt! De másnap hűlt helye volt a környéken, ital, kábulat…ettől függetlenül, se büszke, se elégedett nem vagyok, könnyen bízom meg emberekben, és naivan állok hozzájuk.

2009 – Sikerek.
Elindult a modelli pályám a magasba, az iskolaújságnál eltöltött éveim szintén kamatozni látszottak, hiszen főszerkesztő lettem a kis lapnál. Az addig oly távoli álmom, hogy riporter és cikkíró legyek itt volt egy karnyújtásnyira. Jól tanultam, itt voltak a sikerek, ráadásul még a fotózások is, na és még szurkolólányként is kipróbáltam magam. (Jó, tetszettek azok a ráznivaló dolgok, tudjátok.) Nagy dilemma volt az időm tekintetében. De így sem mondtam le a barátokról. Volt pár csalódás, de talán azt mondhatom eddig a pontig ezek megérték. Illetve elkészítettem az első komoly riportfilmem egy hely bandával, és annak énekes-basszusgitárosával, amire máig büszke vagyok.

2013 – A titok.
Miért tűnik úgy sokszor, hogy ironikusan mesélem mindezt? Mitől mondok ellent a viselkedésemnek ezzel? Igazán készen állsz megtudni? Nem hogy elmesélni fáj, megélni, együtt élni a gondolatával, az érzéssel, ami belülről rombolt le benned egy világot. Édesanyám az alkoholba menekült és elhagyott, nem beszélt velem, nem szólt, nem tudtam miért…aztán annyit írt, vigyázzak Vele. Ő, akiben a legjobban bíztam, a barátnőm, akit a testvéremként kezeltem és tiszteltem, a velem egyidős lány, elűzte az anyámat, akire mondanom se kell, nagy szükségem lett volna. Én ennyit értettem meg akkor az egészből, nem tudok többet. Bár abban biztos vagyok, hogy ha megtudom mi az, teljesen széthullottam volna, az addig remek átlagom, kezdett volna romlani, menekültem volna midben és mindenki elől. (Tudni akarod a rút igazságot? Kíváncsi vagy rá, Zoey mibe roppanna bele? Abba, hogy a kedves barátnője, akit így sem mellőz, édesanyja eltűnése után, összeszűrte a levet az apjával, ráadásul, még féltestvér hírek is felreppentek a környéken. De a naivság mindenek felett, ez az, ami miatt ő még hisz a jóságos emberekben.)

2014 – Irány az álmok után!
Itt vagyok. Hol is van az a lelkes, mosolygós, aranyos lány? Ja, igen, tudom, becsomagoltam a bőröndbe, hogy itt, Atlantában szabadíthassam majd ki, tiszta lappal indulva. Szükségem van erre, az új kihívásra, az új élményre, új rejtélyekre, és az ezzel járó kiugrási lehetőségekre. Nagy szerelem? Ki tudja. Barátság? Óvatos próbálok lenni. Kiteljesedés? A legjobb akarok lenni. Felejteni, nyugodtan, távol a kezdetektől, valóra akarom váltani azt, amit akkor terveztem el, mikor még minden normális volt. Jobb esetben még talán én is. Médiatudományok tanszék reszkess, megjöttem!

Susan Coffey ~ 20 ~ Média ~ Butterfly