Austin Blackburn

Austin Blackburn

Külső

Hogy milyen is a külsőm? Azt hiszem, hogy semmi extra dolgot nem tudok felmutatni. nem vagyok punk, mint sok más huszonéves és nem igazán hordok színes cuccokat. pár éve még igen, hisz régebben bármilyen marhaságban benne lettem volna, akármiről is lett volna szó. Nem vagyok 2 méteres, de azt biztosan elmondhatom, hogy a 180 centit én is jócskán megütöm. karakteres jellem vagyok külsőleg. Férfias arcvonásokkal megáldva. Izmos vagyok, de ezt természetesen nem mutogatom, hisz elvégre én vagyok a szociológia tanár, ami pont az ilyen viselkedésformákkal foglalkozik. Megjelenésem sokak számára ijesztő, de nem értem, hogy miért. Barna hajam és szemem van, ami eléggé ijesztően hat a fehér bőrömmel, talán ezért van az, hogy aki rám néz, valamiért még az élni akarás is elhagyja.

Belső

Hogyha az érdekelt volna valakit, hogy milyen vagyok és ezt pár éve kérdezte volna meg, szó nélkül rávágtam volna, hogy életvidám, kedves, segítőkész. Ez még akkor volt, amikor a tanári iskolát végeztem. Igen, akkor még azt hittem, hogy életem legjobb évei előttem álnak. De most… az életem gyökeresen megváltozott és a környezetem sem érti, hogy miért. Hát elmondom, de ez olyan, mintha a szent Grált adnám át neked.  A szüleimet meggyilkolták, lelőtték őket egy bankban. Az akkori barátnőm nem bírta elviselni azt, hogy kissé szétcsúsztam akkortájt, így elhagyott, mintha sosem érdekeltem volna. Nem értem, hogy miért éppen velem történt ez, de talán nem is akarom. Annyi a lényeg, hogy megváltoztam. Sötét lettem, mogorva és komoly. Olyan, mintha nem is ebben a világban járnék. A tanulásba feledkeztem, így a tanárképzőt osztályelsőként fejeztem be. Nem jártam bulizni, piálni és a könnyűvérű főiskolás lányok is hidegen hagytak, pedig nem mondanám, hogy csúnya lennék. Sőt! Kedvelnek a nők és félreértés ne essék, én is szeretem őket, csupán elővigyázatos és körültekintő vagyok. Már nem engedek közel magamhoz senkit sem, hisz akkor csak sérülhetek. A diákjaim gyakran összesúgnak, hogy miért vagyok ilyen, de ez nem rájuk tartozik. Jobb nekik a boldog tudatlanság.

Előtörténet

Csak egy átlagos nap. Egy újabb jól sikerült óra. Néha egy pillanatra megállok és eltöprengek azon, hogy vajon nekem való-e az, hogy a szociológiát oktassam, mert elég sokszor hallom meg azt a diákoktól, hogy Blackburn professzor eléggé antiszociális. De ez a kettő nem is függ össze, mivel a szociológia összetett tudomány és én azért választottam ezt a szakot, mert mindig is érdekelt az emberi viselkedés. Ez lett volna, meg a pszichológia. Hát ahhoz nem lett volna türelmem, hogy beteg emberek nyavalyáit hallgassam és akkor még naiv voltam és azt hittem, hogy felnőtt és érett embereket fogok oktatni, nem pedig semmirekellő lustaságokat egy művészeti suliban. De ha már ez van, akkor el kell fogadnom. Sok kolléga van, aki nem értékeli a stílust, amit képviselek, hisz nem beszélek még velük sem, hanem többnyire a tanteremben vagyok, ahol az óráim szoktak lenni és olvasok. Furcsa módon hozzám egy diák sem jött oda óra végén, hogy valamilyen plusz feladatra jelentkezzen, amiért jó pontokat szerezhet.
Az órám után az utam a büfébe vezetett, ahol vettem magamnak egy szokásos szendvicset, majd el is indultam vissza az irodámba. A folyosókon haladtam végig és a diákokat figyeltem, akik most sem az órákra siettek, hanem nevetve ácsorogtak a falnál és az udvaron, ahová nyílván nem levegőzni járnak, hanem káros szenvedélyüknek élnek, amit én betudok annak, hogy egyetemisták és csak nagynak akarnak tűnni, ami szintén az én szakterületem egyik ágának egy kis mellékese, de most ebbe nem fogok belemenni.
Csendben haladtam végig a folyosókon, majd vissza is tértem az irodámba, ahol magam elé vettem egy Dan Brown könyvet, az Infernót és olvasni is kezdtem, hisz ezt az egyet még nem olvastam tőle, habár elvileg tökéletes. Egészen belemerültem az olvasásba és csak az térített magamhoz, hogy léptek zaja ütötte meg a fülemet, melynek hatására felemeltem a fejemet a könyvből és azt láttam, hogy szokás szerint előbb érkeztek az órámra. Valamiért félnek tőlem a diákjaim, pedig nincs rájuk okom. nem eszem embert… nyersen legalábbis biztosan nem fogyasztom a hallgatókat.

Nathaniel Buzolic ~ 27 ~ Tanárok ~ Anonimus